Nekem, mint kispapnak, egy nagyon fontos feladat, hogy a napom szinte minden egyes pillanatában a sok teendőim ellenére, Krisztusra tudjak tekinteni. Ő az, aki hivatásom mellett van, aki kísér, aki vezet ezen az úton. Továbbá Ő, akihez minden problémámmal, nehézségemmel odafordulhatok, bajaimban támaszt nyújt nekem.

Nagyon nehéz ebben a mai világban az Ő követésére rászánni magunkat, hiszen a mindennapi csábítások nem azt mutatják, hogy menjetek papnak és válasszátok ezt a hivatást. Az úgymond civilizált világ elvilágiasodása sokszor gátolja a normális imaéletet. Hiszen benne vagyunk mi is egy mókuskerékben, az állandó munka és feladatok elvégzése révén. Az imádság emiatt, nehézkesebbé válik. Ezért nagyon fontos, hogy úgy tudjam megélni a hitemet, és úgy tudjak Krisztusra figyelni, hogy időt szánok rá. Tehát be kell lőni minden nap egy bizonyos időt, amit az Úrnak szentelek. Továbbá a reggeli elmélkedésemet, a déli imámat és az estit is hasonlóan kell megterveznem. Vagyis úgy megpróbálni, hogy feküdjek Krisztussal, és keljek is Vele.

 

Egy nagyon fontos jel a számomra. Mégpedig az, hogy másokért is lehet szenvedést vállalni. Krisztus volt erre a legtökéletesebb példa, aki mondhatta volna azt is, hogy ezekért az emberekért, ezért a népért nincs értelme a keresztáldozatnak.

A kereszt az, amely minden hívőben elindít valamit. Mondhatjuk azt is, hogy sokan babonásan odarakják a kocsiban a visszapillantó tükörre, vagy otthon az ágy mellé, mert így szokás. Azonban nekünk a kereszt az több. Nekünk azt mutatja, hogy vállalni kell a szenvedést egy nagyobb célért. Tehát, hogy én most az életemet adom azért, hogy utána örökké élni tudjak. Ez a kereszt mindannyiunk számára megvan. Akkorát kaptunk, amekkorát el tudunk bírni. Ez egy nagyon szép mondás, de így is van. Mindenkinek a papi, szerzetesi vagy családi hivatásban, továbbá a fiataloknak is megvan a maguk keresztje. Ezt bátran viselni kell. Ne féljünk tőle, és ne féljünk segítséget kérni abban, hogy bírjuk vinni ezt. A segítséget maga Krisztus adja az imáinkon és azon a szereteten keresztül, amivel mi hordjuk a magunk és mások keresztjét is.