A találkozó hivatalos oldala

Csatlakozz Te is a facebookon!

Friss topikok

Címkék

II. János Pál, az IVT védőszentje

2011.05.05. 09:01 Madrid2011

Néhány hete nagy örömmel hallottuk a hírt: II. János Pál pápa (akit idén május 1-én, az Isteni Irgalmasság Vasárnapján avattak boldoggá Rómában) is a Madridi Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos patrónusa lett. Ő olyan személyiség volt, aki minden ember szívét megérintette – mindenkivel szót tudott érteni. A fiatalok pápájának is nevezik, nem véletlenül, hiszen velünk találta meg leginkább a közös hangot: nagyon sokan az ifjúság soraiból magunknak érezzük azokat a lelki, erkölcsi és emberi értékeket, amelyeket a Szentatya kínált nekünk. Sok más fontos és nagy tette mellett elsősorban iránytű volt (és máig az) egy nagy zarándoklaton. Bölcsessége révén mindig előttünk haladt, ugyanakkor velünk együtt lépdelt, s közben fogta a kezünket – ebben jósága és irgalmassága mutatkozott meg. Sokszor láthattuk őt fényképeken, a médiában, ahogy bottal és rózsafüzérrel a kezében a hegyekben vándorol. Ezek a hegyekben tett kirándulások valódi ajándékok, az imádság rendkívüli alkalmai voltak a Szentatya számára. Tényleges és lelki zarándokútjainkon próbáljuk meg mi is emlékezetünkbe idézni üzeneteit, amelyeket mint kis útjelző táblákat elénk rakott. II. János Pál pápa szerint „a fiatalság nem egy átmeneti kor, nem csupán egy életszakasz, hanem a kegyelem által a személyiség kialakítására adott idő... egyben pedig a közösségi emberré válás időszaka.” – írja Parati semper kezdetű levelében. Az ő szavai is rámutatnak annak fontosságára, hogy keresnünk kell a saját és közösségi utunkat; ezáltal bontakozhatunk ki egymás és az Egyház javára.
A Jubileumi Szentév ünnepélyes lezárásakor, 2001 vízkeresztjén a pápa a fiatalok felelősségének fontosságát is hangsúlyozta: „Ti fogjátok majd felnőtt keresztényként alakítani a harmadik évezredet. Óriási felelősség ez! Ti lesztek akkor a felnőttek, akik családot alapítanak, vagy a szerzetesi hivatást választják, vagy más módon vállaltok küldetést az Egyházban, Isten és az embertársak szolgálatában...Úgy tekintek rátok, hogy szívem tele van reménységgel. Szemetekben és fiatal arcotokon már fel tudom fedezni a következő Szentév meghatározó eseményeit. Várom és imádkozom értetek...Tartsátok magasra és fényesen ragyogva a hit lámpását...ezzel a fénnyel világítsátok meg az élet útját, gyújtsátok lángra a világot a szeretet által.” II. János Pál pápa nekünk, a magyar ifjúságnak ezt mondta 1991-es látogatásakor: „Ti vagytok a magyar egyház élő reménysége, hazátok ígéretes tavasza. Isten szeret benneteket, mert ő maga is fiatal, egészen különös módon fiatal. Talán furcsának hangzik ez a kijelentés, hiszen hozzá vagyunk szokva, hogy „aggastyánnak” képzeljük el őt... Mégis, Isten fiatal, mert az öröklét jelenében él, szeretetének csodálatos lendületében...” A Szentatya tekintete sokszor fordult a fiatalok felé, akikkel péteri szolgálata kezdetétől fogva kiváltságos párbeszédet alakított ki. Első Úrangyala imádsága végén külön köszöntéssel fordult hozzájuk, hozzánk: „Ti vagytok a világ jövője, ti vagytok az Egyház reménysége, ti vagytok az én reménységem”. Adja Isten, hogy valóban így legyen, próbáljunk azzá válni!

/Pados Katalin/ 

Szólj hozzá!

Címkék: lelki tanítás szentek ivt madrid2011

A bejegyzés trackback címe:

http://madrid2011.blog.hu/api/trackback/id/tr952879040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.