A találkozó hivatalos oldala

Csatlakozz Te is a facebookon!

Friss topikok

Címkék

Az egyház hite megerősít, hogy tanúságot tegyünk

2011.05.19. 08:50 Madrid2011

Abban a pillanatban Jézus felkiált: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29). Az egyház útjára gondol, amely egyház a szemtanúk, vagyis az apostolok hitére épül. Így értjük meg, hogy a személyes hitünk Krisztusban, amely a vele való párbeszédből született, az egyház hitéhez kötődik: nem elszigetelt hívők vagyunk, hanem a keresztség által ennek a nagy családnak a tagjai, és az egyház által vallott hit az, amely biztonságot ad személyes hitünknek. A hitvallás, amelyet a vasárnapi misén elmondunk, éppen attól a veszélytől óv meg minket, hogy egy olyan Istenben higgyünk, aki nem az, akit Jézus kinyilatkoztatott: „Minden hívő egy láncszem a hívők láncolatában. Csak akkor tudok hinni, ha mások hite fönntart és hitem révén én is hozzájárulok mások hitének fönntartásához.” (Katolikus Egyház Katekizmusa, 166) Köszönjük meg mindig az Úrnak az egyház ajándékát; az egyház segít, hogy biztonságban haladjunk előre a hitben, amely az igaz életet adja (vö. Jn 20,31). 

Az egyház történetében a szentek és a vértanúk Krisztus dicsőséges keresztjéből merítettek erőt, hogy hűségesek maradjanak Istenhez egészen önmaguk odaadásáig; a hitben találták meg az erőt saját gyengeségeik legyőzéséhez és minden viszontagság leküzdéséhez. Ahogy János apostol mondja: „Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1Jn, 5,5). A hitből születő győzelem pedig a szeretet győzelme. Hány keresztény volt és van ma is, akik a hit erejének élő tanúi, amely a szeretetben fejeződik ki?! A béke építői voltak, előmozdították az igazságosságot, egy emberibb, Isten tervének megfelelő világért szálltak síkra; hozzáértéssel és szakértelemmel kötelezték el magukat a társadalmi élet különböző területein, hatékonyan járultak hozzá mindenki javához. A hitből fakadó szeretet nagyon konkrét tanúságtételre vezette őket szavakban és tettekben: Krisztus nem csak saját magunk számára kincs, hanem a legdrágább kincs, amit megoszthatunk másokkal. A globalizáció korában legyetek a keresztény remény tanúi az egész világon: nagyon sokan szeretnék megkapni ezt a reményt! A négy napja halott barátjának, Lázárnak a sírboltja előtt, Jézus, mielőtt visszahívta az életbe, így szólt testvéréhez, Mártához: „Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét” (vö. Jn 11,40). Ha hisztek, ha hiteteket minden nap megélitek és megvalljátok, ti is eszközzé váltok, amely által más hozzátok hasonló fiatalok újra felfedezik az élet értelmét és örömét, amelyek a Krisztussal való találkozásból fakadnak.
 
Kérdések:
  1. Milyen hívő közösségeknek vagy Te a láncszeme (itt akár a közvetlen környezetedre is gondolhatsz, például a családodra, barátaidra stb.)? 
  2. Mesélj el egy történetet az életedből, amikor a hited segített valamilyen viszontagság leküzdésében!
  3. Bérmáláskor minden fiatal válasz magának egy bérmanevet és a névvel együtt egy szentet is. 
    - (bérmálkozottaknak) Ismered-e az általad választott szent életét? Az mennyiben hasonlít a te életedre, illetve miben szeretnéd követni az ő példáját? 
    - (még bérmálás előtt állóknak) Ismersz-e olyan szentet, akinek a nevét szívesen választod majd, mert példaértékű életet élt?
  4. Idézz fel egy esetet, amikor meg merted vallani a hitedet mások előtt; vagy egy olyan ismerősöd példáját, aki a Te hitedet látván közeledett Krisztushoz!

 

Feladatok:

  1. Anyagszükséglet: papír, toll
    Feladat: Valaki a csoportból felolvassa a Szentatya üzenetét. Majd a csoport minden tagja külön-külön írjon egy imát vagy elmélkedést az elhangzottak alapján. Ha mindenki készen van, akkor egy rövid csönd után mindenki olvassa fel az imát vagy elmélkedést, amit írt. Minden imának AMEN legyen a vége, így könnyebb tartani egy kis szünetet az imák között. A végén folytasson a csoport eszmecserét arról, hogy mi volt a megragadó a megosztott imákban, illetve az alapszövegben.
  2. Ezt a feladatot olyan csoportoknak ajánljuk, akik már régebben ismerik egymást. 
    Anyagszükséglet: borítékok, papírlapok, kis képek, tollak (mindből annyi, amennyi tagja van a csoportnak) és ragasztó (elég 1 db is)
    Feladat: Miután valaki a csoportból felolvassa a Szentatya üzenetét, a csoport minden tagja írjon fel az üzenetből egy részletet, amelyet nagyon magáénak érez. A papír másik oldalára pedig mindenkinek fel kell írnia, hogy miért választotta ezt a részletet, milyen érzelmeket keltett benne, és hogy önmagára talál-e benne. A lapot mindenki tegye bele a borítékba, amelyhez mindenki húzzon egy kis képet, amelyet bélyegnek kell felragasztani a borítékra. A borítékokat össze kell szedni. Azután mindenkinek húznia kell egy olyan borítékot, amely nem az övé (ezt a kis képes bélyeg alapján lehet tudni) és elolvasva a boríték tartalmát mindenkinek ki kell találnia, hogy kinek a borítékát húzta. Annak a nevét rá kell írni a borítékra és visszatenni. Végül nézzük meg sikerült-e eltalálni mindenkinek, hogy ki melyiket írta. Ha valaki nem találta el, azt érdemes elolvasni, mert talán ahhoz a részhez az a másik ember is hasonlót írt volna.
  3. Kérdezz! Felelek! SZENTEKKEL
    Anyagszükséglet: Szentek élete
    Előkészület: Ki kell választani néhány ismertebb szentet. 12 db állítást kell összeírni mindegyikük életének ismertebb történéseiről.
    Feladat: A csoportot minimum 2 részre kell osztani. A kis csoportok közül először az egyik, utána a másik kérdez egyet a játékvezetőtől a megszámozott állítások közül (nem kell sorrendben). Az a csoport nyer, aki hamarabb, azaz minél kevesebb állításból kitalálja, hogy melyik szentről van szó. A játék végén a nyertes csapat jutalmat kap.
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: lelki tanítás szentatya ivt madrid2011

A bejegyzés trackback címe:

http://madrid2011.blog.hu/api/trackback/id/tr632915970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.