A találkozó hivatalos oldala

Csatlakozz Te is a facebookon!

Friss topikok

Címkék

Cserkészek is csatlakoznak az Ifjúsági Világtalálkozóhoz

2010.12.30. 10:54 Madrid2011

1200 fiatal jelentkezett önkéntesnek az Európai Cserkészek és Cserkészlányok Szövetsége tagjai közül.

Madrid, 2010. december 6. - A cserkészek hónapok óta készülnek a madridi Ifjúsági Világtalálkozóra. Ez az esemény nemcsak arra ad lehetőséget a szövetség több ezer tagjának, hogy 2011 augusztusában Spanyolországba zarándokolhasson, hanem hogy önkéntes szolgálatot is teljesíthessen az Ifjúsági Világtalálkozó szervezésében. 
A fiatalok részvételéről szóló döntés az IVT és az Európai Cserkészek és Cserkészlányok Szövetsége közötti megállapodás eredményeként született meg. A mostani az első a találkozók történetében, hogy a világtalálkozó szervezői megállapodást kötöttek a szövetséggel, így a annak tagjai is szervezőként vesznek részt az eseményen.
A Világtalálkozó ideje alatt a cserkészek a szálláshelyeken és a főbb programok helyszínein fognak segítséget nyújtani a találkozó résztvevőinek. A világ 17 országából érkező cserkészek hatfős csoportokban dolgoznak majd.
 
Az Európai Cserkészek és Cserkészlányok Szövetsége 17 cserkészszövetséget tömörít magába: 55.000 katolikus fiatal a tagja Európa-szerte, többek között Oroszországból, Csehországból, Ukrajnából, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból és további országokból. Ezt a katolikus mozgalmat a Szentszék és a Spanyol Püspöki Konferencia 2008. szeptember 19-én a krisztushívők társulásaként ismerte el.
 
Nem csak önkéntes munka

Szólj hozzá!

Címkék: cserkész kitekintő ivt madrid2011

Madagaszkár: Az Ifjúsági Világtalálkozón való részvétellel egy álom válik valóra

2010.12.29. 10:39 Madrid2011

Sok ország gyűjt azért, hogy elküldhesse fiataljait, akik majd visszatérve a találkozóról mesélhetnek az ott szerzett élményeikről.

Madrid, 2010. december 10. – Madagaszkár nagy várakozással tekint az elkövetkezendő Ifjúsági Világtalálkozóra. Ami egykor lehetetlen álomnak tűnt – elmenni egy IVT-re –, az mára valóság. Az ország hősiesen küzd azért, hogy két fiatalt tudjon küldeni, akik az országot képviselik majd Madridban, a hazaérkezésük után pedig élménybeszámolót tartanak szerte a országban. Személyes lelki gazdagságukkal jönnek Európába, a találkozóról visszatérve megoszthatják a többi madagaszkárival a hazavitt örömöt és reményt. Az Ifjúsági Világtalálkozó napjai alatt megbizonyosodhatnak arról, hogy habár a világ fejlődő országai közé tartoznak, van valami sokkal fontosabb, amiben egyenrangúak a többi „fejlettebb” országgal. Ez a Krisztusba vetett hit.
 

Szólj hozzá!

Címkék: madagaszkár kitekintő ivt madrid2011

Az IVT keresztjének útja a Real-i Egyházmegyében

2010.12.06. 12:52 Madrid2011

Szólj hozzá!

Címkék: kereszt ivt madrid2011

Mennyibe kerül a 2011-es madridi IVT ?

2010.11.30. 10:20 Madrid2011

A következők azokra a személyekre érvényesek, akik nem az Egyházmegyéjük szervezésén keresztül utaznának ki a találkozóra, hanem egyéni úton. Akik az egyházmegyei szervezésen keresztül szeretnének kijutni Madridba, további jelentős támogatást kapnak. A részletekről nemsokára írunk még!

1. Jelentkezési lehetőségek

 

A 2011-es madridi Ifjúsági Világtalálkozóra hat regisztárciós lehetőség közül lehet választani.

 

EGÉSZ HETES  jelentkezés (A), amely a 15-e hétfő délutántól 22-e hétfő reggelig tartó időszakra érvényes:

 

1.) A1-es csomag: szállást és étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) tartalmaz

2.) A2-es csomag: amely csak étkezést, szállást nem foglal magában

3.) A3-as csomag: amely szállást igen, de étkezést nem tartalmaz

4.) A4-es csomag: sem szállást, sem pedig étkezést nem foglal magában

 

Csak HÉTVÉGI jelentkezés (B): amely a 19-e péntek délutántól 21-e vasárnap délutánig tartó időszakra érvényes:

 

5.) B1-es csomag: szállást és háromszori étkezést tartalmaz

6.) B2-es csomag: sem szállást, sem étkezést foglal magában.

 

Továbbá minden csomagnak része a baleseti biztosítás, a tömegközlekedés az IVT egész hetére, a zarándok hátizsák (benne egy az IVT programjairól szóló segédkönyv, sapka, póló, útikönyv Madridról, és egyéb dolgok), ingyenes belépés az  IVT összes kulturális programjára (koncertek, kiállítások, múzeumok stb...) és elsőbbségi belépés minden IVT résztvevőknek fenntartott helyszínre és ceremóniára.

 

2. Díjak 

2 komment

Címkék: hazai költség gyakorlati ivt madrid2011

Szükségünk van rátok

2010.11.15. 11:17 Madrid2011

Kedves barátaim!

(…)
Szükségünk van rátok
 
A mai fiataloknak rengeteg olyan problémával kell szembenézniük, amelyek a munkanélküliségből, a biztos vonatkoztatási pontok és a konkrét jövőkép hiányából adódnak. Időnként az a benyomásuk támadhat, hogy tehetetlenek a jelenlegi válsággal és annak következményeivel szemben. A nehézségek ellenére ne hagyjátok magatokat elbizonytalanítani, ne adjátok fel álmaitokat! Inkább tápláljátok szívetekben a testvériség, az igazság és a béke vágyát. A jövő annak kezében van, aki határozott életcélt és reményt keres, és megtalálja azt. Ha akarjátok, a ti kezetekben lesz a jövő, mert azok az adományok és kincsek, amelyeket az Úr a szívetekbe rejtett, és a Jézussal való találkozás formált, valódi reményt adhatnak a világnak! A szeretetében való hit megerősít és nagylelkűvé tesz titeket, megadja a bátorságot, amellyel derűsen vághattok neki az élet útjának, és amellyel felvállalhatjátok családi és hivatásbeli felelősségeteket. Törekedjetek arra, hogy jövőtöket a komoly személyiségépítés és tanulás útján alakítsátok ki, hogy hatékony és áldozatkész módon szolgálhassátok a köz javát.

Szólj hozzá!

Címkék: lelki szentatya ivt madrid2011

Az IVT2011 himnusza

2010.11.10. 20:50 Madrid2011

Szólj hozzá!

Címkék: videó himnusz ivt

A parancsok, az igaz szeretet útja

2010.11.08. 11:31 Madrid2011

Kedves barátaim!

(…)
A parancsok, az igaz szeretet útja
 
Jézus a tízparancsolatra emlékezteti a gazdag ifjút, mint annak feltételét, hogy „kincsed lesz az égben”. A tízparancsolat az alapvető kiindulópont ahhoz, hogy szeretetben éljünk, világosan meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, és felépítsük szilárd és tartós életcélunkat. Jézus tőletek is megkérdezi, hogy ismeritek-e a parancsolatokat, és törődtök-e azzal, hogy gondolkodásotokat az isteni törvény szerint alakítsátok, illetve, hogy a gyakorlatban is megvalósítjátok-e azt.
 
Persze olyan kérdésekről van szó, amelyek szembemennek a mai mentalitással, amely értékektől, szabályoktól, objektív normáktól mentes szabadságot kínál, és arra buzdít, hogy utasítsuk el a pillanatnyi vágyak minden korlátját. De ez nem az igazi szabadság felé vezető út. Ez a saját rabszolgájává teszi az embert, spontán vágyai és olyan bálványok rabjává, mint a hatalom, a pénz, a gátlástalan örömök és a világ csábításai, képtelenné téve őt a szeretetre törekvő, veleszületett hivatása betöltésére.

Szólj hozzá!

Címkék: lelki tanítás szentatya ivt madrid2011

Fordulj az örök élet felé!

2010.11.02. 08:48 Madrid2011

Kedves barátaim!
(…)
Fordulj az örök élet felé!
 
„Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”. Az evangéliumi fiatal kérdése nagyon távol áll sok mai fiatal érdeklődésétől, mivel, ahogy elődöm megjegyezte, „Nem az a generáció vagyunk-e, amelynek a látóhatárát teljesen a világ és az előrejutás igénye tölti ki?” (Dilecti Amici, 3.). De az „örök élet” kérdése gyakran felbukkan létünk fájdalmas pillanataiban, amikor elveszítünk valakit, aki közel állt hozzánk, vagy amikor sikertelenséget tapasztalunk.
 
De mi az „örök élet”, amelyre a gazdag fiatal utal? Jézus mutatja meg nekünk, amikor tanítványaihoz fordulva kijelenti: „viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki” (Jn 16,22). Ezek a szavak a vég nélküli boldogság izgalmas lehetőségére utalnak, arra az örömre, hogy az isteni szeretet tölt be minket örökké.
 

Szólj hozzá!

Címkék: lelki tanítás szentatya ivt madrid2011

Gyere és kövess engem!

2010.10.26. 14:26 Madrid2011

Kedves barátaim!

(…)
Gyere és kövess engem!
 
Jézus arra hívja a gazdag ifjút, hogy lépjen túl személyes vágyai és tervei megvalósításán: „Gyere és kövess engem!” A keresztény hivatás az Úr szeretet-felajánlásából származik, és csak a szeretet válaszának köszönhetően valósulhat meg: „Jézus arra hívja tanítványait, hogy teljesen ajánlják fel életüket, emberi számítás és haszonlesés nélkül, feltétel nélküli bizalommal Istenben. A szentek elfogadják ezt a meghívást, és alázatos szelídséggel követik a keresztre feszített és feltámadt Krisztust. Tökéletességük, amely a hit logikája szerint emberi ésszel olykor felfoghatatlan, abban lakozik, hogy nem önmagukat helyezik a középpontba, hanem az evangélium szerint élve azt választják, hogy az árral szemben haladnak.” (XVI. Benedek homíliája a boldoggáavatások alkalmából, L’Osservatore Romano, 2009. október 12-13., 6. o.). 
 

Szólj hozzá!

Címkék: videó lelki tanítás szentatya ivt madrid2011

Az élet céljának felfedezése

2010.10.18. 08:52 Madrid2011

Kedves barátaim!
(…)
Az élet céljának felfedezése
 
Az evangéliumi fiatalban észrevehetünk egy olyan vonást, amelyhez hasonló bennetek is megvan. Ti is mind tele vagytok tehetséggel, energiával, álmokkal, reményekkel: bőven áradó forrásokkal! Maga az életkorotok is valódi kincs, nemcsak nektek, hanem másoknak is, az Egyháznak és a világnak. 
 
A gazdag ifjú azt kérdi Jézustól: „Mit tegyek?”. Az életszakasz, amelyben most vagytok, a felfedezések ideje: az Istentől kapott adományok és felelősségeitek felfedezéséé. Ezen kívül pedig meghatározó választások ideje, hogy kiépíthessétek életetek útját. Most van itt az ideje, hogy felvessétek a lét valódi értelmének kérdését, és elgondolkodjatok: „Elégedett vagyok az életemmel? Nem hiányzik belőle valami?”.

Szólj hozzá!

Címkék: lelki tanítás szentatya ivt madrid2011

Jézus ránézett és megkedvelte

2010.10.11. 11:30 Madrid2011

Kedves barátaim!

(…)
Jézus ránézett és megkedvelte
 
Az evangéliumi történetben Szent Márk kihangsúlyozza, hogy „Jézus ránézett és megkedvelte” (Mk 10,21). Az Úr tekintetében rejtőzik e különleges találkozás és az egész keresztény tapasztalat lényege. Valóban, a kereszténység elsősorban nem erkölcsi tanítás, hanem Jézus Krisztus megtapasztalása, aki személy szerint szeret minket, fiatalokat és időseket, szegényeket és gazdagokat; akkor is szeret minket, amikor hátat fordítunk neki.

Szólj hozzá!

Címkék: lelki tanítás szentatya ivt madrid2011 mk 10 17

Jézus találkozik egy fiatallal

2010.10.05. 12:37 Madrid2011

Kedves barátaim!

(…)
Jézus találkozik egy fiatallal
 
„ Amikor [Jézus] útnak indult – olvashatjuk Szent Márk evangéliumában – , odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: ’Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?’ ’Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!’ ’Mester – válaszolta –, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.’ Jézus ránézett és megkedvelte. ’Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!’ Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.“ (Mk 10, 17-22). 

Szólj hozzá!

Címkék: lelki tanítás szentatya ivt madrid2011 mk 10 17

Madrid 2011 IVT - hivatalos (magyar) videó

2010.09.27. 15:48 Madrid2011

3 komment

Címkék: video magyar ivt madrid2011

IVT rajongóknak

2010.09.27. 15:44 Madrid2011

Üdvözöljük a  Madrid 2011 IVT rajongóit!

Az Ifjúsági Világtalálkozó szervezőcsapata köszöni nektek, hogy részt vesztek a Madrid 2011 IVT hivatalos oldalának működtetésében.

http://www.facebook.com/madrid2011

Alig három hónap alatt a rajongók száma átlépte a 30.000 főt!
Hihetetlen! Nagyon boldogok vagyunk, köszönet mindenkinek érte.

Szólj hozzá!

Címkék: kampány madrid facebook rajongó kitekintő xvi.benedek szentatya ivt madrid2011

Az én zászlóm a madridi Ifjúsági Világtalkozón

2010.09.24. 11:34 Madrid2011

Szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik már elküldték nekünk az országuk zászlaját. Ezeket átmenetileg az irodánkban tettük ki.
A fényképen az éppen most érkezett kínai és szlovák zászlót láthatjátok. Hamarosan láthatók lesznek a következő országok még úton levő lobogói: Paraguay, Indonézia, Uruguay, Mexikó, Kolumbia, Guatemala, Kongói Demokratikus Köztársaság, Pápua Új-Guinea, Egyesült Arab Emirátusok, Costa Rica.

Szólj hozzá!

Címkék: zászló kitekintő ivt mkpk madrid2011

Együttműködés

2010.09.20. 12:23 Madrid2011

Rouco Varela bíboros: „A hivatalos szervek részéről nagyfokú készséget tapasztaltam az együttműködésre, így megvan a remény a találkozó zökkenőmentes lebonyolítására.”

2009. november 18. Madrid

Rouco Varela bíboros, Madrid érseke az Ifjúsági Világtalálkozóról tartott első sajtókonferencián hangsúlyozta, hogy a hatóságok feltétel nélkül teljes mellszélességgel a találkozó mellett állnak, és minden megtesznek, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó sikeres legyen.

Szólj hozzá!

Címkék: madrid együttműködés előkészület kitekintő ivt madrid2011 rouco

A 2011-es Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos logójának bemutatása

2010.09.20. 11:57 Madrid2011

2009. július 30-án bemutatták a 2011. augusztus 16. és 21. között megrendezendő madridi Ifjúsági Világtalálkozó logóját, José Gil-Nogués madridi grafikus munkáját.
A logóról José Gil-Nogués elmondta:

"A háttér „az egész világról összegyűlt fiatalokat ábrázol, akik együtt ünneplik hitüket a pápával a kereszt tövében. Együtt az almudenai Szűzanya, Madrid védőszentjének koronáját alkotják.”
 

Szólj hozzá!

Címkék: logó pályázat madrid2011 jose gil nogues

"Megkezdődtek a 2011-es madridi Ifjúsági Világtalálkozó előkészületei" - Rouco bíboros

2010.09.20. 11:50 Madrid2011

2009. október 23-án Antonio Mario Rouco Varela bíboros megáldotta az Ifjúsági Világtalálkozó szervezőbizottságának irodáit. A találkozóra 2011. augusztus 16. és 21. között kerül sor Madridban.
Az iroda a Keresztes Szent János (San Juan de la Cruz) plébánián, a spanyol főváros egyik főutcája, a Paseo de la Castellana közelében található. Összesen nyolc dolgozószoba, két konferenciaterem és egy közösségi helyiség áll a szervezők rendelkezésére.
A bíboros hangsúlyozta: a hivatalos szervek pozitívan viszonyulnak a találkozóhoz. Egyúttal hivatalosan is kinevezte a szervezőbizottság nyolc tagját.

„A mai nappal nem mindennapi esemény veszi kezdetét: az Ifjúsági Világtalálkozó előkészítése. Ezen keresztül megtapasztalhatjuk majd az egyház egyetemességét, a pápával való egységet – aki az ’édes Krisztus a földön’, ahogy Sienai Szent Katalin is hívta őt – a világ minden tájáról érkező ezer püspökkel (a világ püspökeinek körülbelül egyharmadával), valamint több ezer pappal, szerzetessel, szülővel, gyermekekkel, de mindenekelőtt a világ minden tájáról érkező fiatalok százezreivel.”

Szólj hozzá!

Címkék: kitekintő ivt madrid2011 rouco

IVT Madrid 2011

2010.09.14. 10:33 Madrid2011

Szólj hozzá!

Címkék: video ivt madrid2011 ifjúsági találkozó

Ifjúsági Világtalálkozót beharangozó videó

2010.06.27. 10:03 Madrid2011

Szólj hozzá!

Címkék: video madrid2011

süti beállítások módosítása