Az Ifjúsági Világtalálkozóra a következő egyházmegyékben és csoportokban van még hely:

 Ha jönnél, keresd meg minél előbb a csoport felelősét!

Elérhetőségét megtalálod a fenti listára kattintva!

Fontos!

Jelentkezni csak a referensen "keresztül" lehet, várhatóan önköltségi áron.

A madridi honlapon kell egyénileg regisztrálni>> és a részvételi díjat is egyénileg kell befizetni!

A magyar oldalon az egyházmegyei regisztráció már nem lehetséges!

A madridi regisztráció előtt, beszéld meg a referenssel, hogy lesz-e helyed a zarándokcsoportban, addig ne fizesd ki a madridi szervezőknek a részvételi -és szolidaritási díjat!

Szólj ismerőseidnek is a lehetőségről!

Egyre közelebb kerülünk a Madridi Ifjúsági Világtalálkozóhoz. Várakozással nézünk elébe ennek a nagy eseménynek, és talán azzal a kívánsággal is, hogy a sok-sok fiatallal való találkozás, akik számára Jézus Krisztus fontos, megerősítse hitünket. Mert saját környezetünkben gyakran nagy kihívásnak érezhetjük azt, hogy kiálljunk hitünkért és Jézus mellett döntsünk. XVI. Benedek pápa is tisztában van ezekkel a nehézségekkel, amelyek manapság Jézus követésével járnak. Levelében azt mondja: „Nem könnyű a Krisztusban való hitet és az Ő követését választani; akadályozza ezt sokféle személyes hűtlenségünk, a sok-sok hang, melyek könnyebb utakat mutatnak.” Szánjunk egy kis időt arra, hogy elgondolkodjunk azon, milyen akadályokba ütközünk, ha Jézust akarjuk követni, mit mondanak nekünk a belső és külső hangok? Időnként felmerülhet bennünk a kérdés: Megéri-e Jézust követni?

Mit jelent számodra Pünkösd ünnepe?

Pünkösd előtt mindig egy nagy várakozás van bennem, és kicsit izgulok is. Ugyanis tényleg valami jó fog történni ekkor, a Szentlélek eljövetele. Ennél szerintem nincs fantasztikusabb dolog a Földön. Ezt azért tudom, mert én megtapasztaltam már a Szentlelket, és emiatt érzem, hogy ez a legjobb, ami történhet egy emberrel, ha nyitottak vagyunk felé, és megérezzük az Ő jelenlétét. Ez nagyon megerősít, és egyszerűen annyira boldog vagy tőle, hogy nem tudsz a bőrödben maradni. Ezt mindenkinek el kell mondanod, mert ez a legcsodálatosabb érzés. Ezt először két éve tapasztaltam meg, ami hatalmas élmény volt számomra, és meghatározó az egész életemre. Aztán a bérmálkozás volt még egy pont, ami nagyon megerősített ebben.

Bérmálkozásod óta máshogy készülsz erre az ünnepre?

Kedves Barátom!

Pünkösd közeledtével a Szentlélekről elmélkedve muszáj képeket és gyermekkori emlékeket segítségül hívnom. Mint látni fogod, e pár gondolat csupán érinti a peremét valami kimeríthetetlen titoknak, és ennek megfelelően mondataim is egy folyamatosan alakuló embergyerek dadogásaként hatnak.

XVI. Benedek pápa így ír az ifjúságot a madridi Ifjúsági Világtalálkozóra invitáló levelében: „Az egyház történetében a szentek és a vértanúk Krisztus dicsőséges keresztjéből merítettek erőt, hogy hűségesek maradjanak Istenhez egészen önmaguk odaadásáig; a hitben találták meg az erőt saját gyengeségeik legyőzéséhez és minden viszontagság leküzdéséhez.” 

A 2010. szeptemberében boldoggá avatott olasz Chiara „Luce” Badano (1971-1990) ékes példája mindennek. A katolikus családból származó életvidám, szerény lány már gyermekkorában csatlakozott a Fokoláre Mozgalomhoz, amelynek lelkisége által hamar felfedezte: Isten a legfőbb szeretet. Eldöntötte, hogy ő mindenben Isten akaratát akarja teljesíteni. Különösen nagy szeretettel fordult az elesettek és szegények felé. Az volt a vágya, hogy orvosként dolgozhasson Afrikában, majd kamaszként vonzónak kezdte találni a szerzetesi életet is. Isten azonban más utat szánt neki. 17 éves korában csontrákot diagnosztizáltak nála, és állapota nagyon gyorsan romlani kezdett. Miután már nem tudott felkelni az ágyból sem, megértette, hogy teljesen oda kell magát ajándékoznia Jézusnak: minden szenvedésével együtt. Egy Chiara szüleivel készült interjúban édesanyja meséli a következőt: „„Dr. Bach a kemoterápia előtt azt mondja neki: 'Figyelj, adok egy tanácsot, hogy ne kelljen szenvedned majd attól, hogy mindig egy csomó haj marad majd a kezedben. Ez tényleg szenvedés. Ha rám hallgatsz, már most levágatod nullásgéppel a hajad. Ez biztos, hogy nagyon fájdalmas lesz, de aztán többet nem törődsz vele.'… Lementünk a sógornőmhöz, aki fodrász; levágta kopaszra a haját, ott volt az egész a földön, aztán feljöttünk, és a tükörbe nézett. 'Tudod anya, minden hajtincsnél, ami a földre hullott, azt mondtam: 'Neked, Jézus.'” A Szentatya fiataloknak szóló levelében így fogalmaz: „Krisztus nemcsak saját magunk számára kincs, hanem a legdrágább kincs, amit megoszthatunk másokkal.”  Chiara „Luce” (Fény) – ahogy a Fokoláré Mozgalom alapítója, Chiara Lubich nevezte őt – pontosan ezt tette, amikor így  üzent kortársainak: „A fiataloké a jövő. Én már nem futhatok tovább, de szeretném átadni nektek a fáklyát, ahogy az olimpiákon szokás. Csak egy életetek van, és mindent megér, hogy jól éljétek!” Ő bátorította családját és a betegágyát gyakran felkereső barátait, és nem fordítva. Ő volt az, aki vigaszt és lelki támaszt nyújtott nekik. Szenvedésében is sugárzott róla a derű. Amikor nagy fájdalmak gyötörték, barátai elmondása szerint ezt ismételgette: „Jézus, ha Te ezt akarod, én is ezt akarom!” Édesanyja kérdésére, miszerint szokott-e beszélni barátainak Jézusról, azt válaszolta: „Nem beszélnem kell nekik Jézusról, hanem adnom kell Őt nekik.” Betegsége és egész élete az Isten szeretetébe való feltétel nélküli beleegyezés volt. Ő ténylegesen valóra váltotta Benedek pápa levélbeli szavait: „Ha hisztek, ha hiteteket minden nap megélitek és megvalljátok, ti is eszközzé váltok, amely által más hozzátok hasonló fiatalok újra felfedezik az élet értelmét és örömét, amelyek a Krisztussal való találkozásból fakadnak.”

XVI. Benedek pápa írja a madridi Ifjúsági Világtalálkozóra írt meghívólevelében a fiataloknak: „… személyes hitünk Krisztusban, amely a vele való párbeszédből született, az egyház hitéhez kötődik: nem elszigetelt hívők vagyunk, hanem a keresztség által ennek a nagy családnak a tagjai…”

Abban a pillanatban Jézus felkiált: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29). Az egyház útjára gondol, amely egyház a szemtanúk, vagyis az apostolok hitére épül. Így értjük meg, hogy a személyes hitünk Krisztusban, amely a vele való párbeszédből született, az egyház hitéhez kötődik: nem elszigetelt hívők vagyunk, hanem a keresztség által ennek a nagy családnak a tagjai, és az egyház által vallott hit az, amely biztonságot ad személyes hitünknek. A hitvallás, amelyet a vasárnapi misén elmondunk, éppen attól a veszélytől óv meg minket, hogy egy olyan Istenben higgyünk, aki nem az, akit Jézus kinyilatkoztatott: „Minden hívő egy láncszem a hívők láncolatában. Csak akkor tudok hinni, ha mások hite fönntart és hitem révén én is hozzájárulok mások hitének fönntartásához.” (Katolikus Egyház Katekizmusa, 166) Köszönjük meg mindig az Úrnak az egyház ajándékát; az egyház segít, hogy biztonságban haladjunk előre a hitben, amely az igaz életet adja (vö. Jn 20,31). 

„Az Evangélium leírja nekünk Tamás apostol hittapasztalatát, hogy hogyan fogadja el Krisztus keresztjének és feltámadásának titkát.” 

Te hogyan tudsz úgy gondolni Krisztusra, mint Megváltó, és ezt hogyan tudod felismerni úgy, hogy még nem is láttad Őt?

Vallásosnak neveltek a szüleim, így soha nem kérdőjeleztem meg, hogy vajon jó dolog-e templomba járni. Azonban kellett hozzá sok-sok személyes tapasztalat, hogy érezzem Isten jelenlétét, és lássam az ő munkálkodását az életemben ahhoz, hogy tényleg el tudjam fogadni személyes Megváltómnak és vele tudjak élni minden nap.

Amikor még nem találkoztam személyesen Jézussal, hanem csak úgy jártam a templomba, akkor is éreztem azt, hogy jó dolgok történnek az életemben, ugyanis ha kértem valamit, akkor az teljesült. Mégis, amikor tényleg megtapasztaltam azt, hogy ő minden percben velem van, és mindenben segíteni akar nekem egy nehezebb időszakomban, akkor tudtam kimondani azt, hogy én igenis Vele akarok járni minden nap. Továbbá, hogy el tudom fogadni, hogy Ő az én Megváltóm, Ő meghalt a bűneimért, és minden nap erre tudok gondolni, amikor valamilyen nehézségem van. Ilyenkor ez mindig eszembe jut, hogy ő velem van és soha nem hagy el.

(Király Enikő, 21 éves, a Pécsi Tudományegyetem gyógytornász szakának harmad éves hallgatója)

Hallgasd meg a tanúságtételt!

„Mi is szeretnénk látni Jézust, vele beszélgetni, még erősebben érezni jelenlétét”, írja üzenetében a Pápa. Bennünk is, mint Jézus korától kezdve napjainkig oly sok emberben él a vágy, hogy láthassuk Jézust. Az egyik, akiről az Evangélium kifejezetten is beszámol, hogy látni szerette volna, ki is az a Jézus, egy Zakeus nevű férfi, akinek a története bizonyára nem ismeretlen számunkra. Mégis szeretnénk most újra útra kelni vele, hogy lássuk: az ő tapasztalata nem áll messze a miénktől.

Az Evangélium leírja nekünk Tamás apostol hittapasztalatát, hogy hogyan fogadja el Krisztus keresztjének és feltámadásának titkát. Tamás a tizenkét apostolhoz tartozik, követte Jézust, gyógyításainak és csodáinak szemtanúja, hallgatta szavait, s átélte halálakor az ebből származó zavart. Húsvétvasárnap este az Úr megjelenik a tanítványoknak, Tamás azonban nincs ott, s amikor elmondják neki, hogy Jézus él és megjelent, azt mondja: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem” (Jn 20, 25).

Mi is szeretnénk látni Jézust, vele beszélgetni, még erősebben érezni jelenlétét. Ma sokan nehezen tudnak eljutni Jézushoz. Annyi tudományosnak mondott kép kering Jézusról, amelyek éppen személyének nagyságától és egyedülálló voltától fosztják meg Őt. Ezért érett meg bennem tanulmányaim és elmélkedéseim hosszú évei alatt a gondolat, hogy egy könyvben átadjak valamit a Jézussal való személyes találkozásomból: mintegy másoknak segítendő, hogy lássák, hallják és megérintsék az Urat, akiben eljött hozzánk Isten, hogy megismerhessük Őt. Amikor nyolc nap múlva Jézus ismét megjelenik a tanítványoknak, maga mondja Tamásnak: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27). Nekünk is lehetséges, hogy érzékelhető kapcsolatunk legyen Jézussal, úgymond, mi is odatehetjük ujjunkat szenvedésének jeleire, szeretetének jeleire: a szentségekben Ő különösen közel van hozzánk, önmagát ajándékozza nekünk. Kedves fiatalok! Tanuljátok meg Jézust „látni”, és „találkozni” vele az Eucharisztiában, ahol jelen van és olyannyira közel hozzánk, hogy utunkon ételünkké válik; a bűnbánat szentségében, amelyben az Úr megmutatja irgalmát azáltal, hogy mindig felkínálja megbocsátását. Ismerjétek fel és szolgáljátok Jézust a szegényekben is, a betegekben, azokban a testvérekben, akiknek nehézségeik vannak és segítségre van szükségük.

A madridi ifjúsági világtalálkozó kapcsán a Szentatya, XVI. Benedek pápa a fiataloknak szánt levele első részében arra hív meg minket, hogy a társadalom és az egyház jövőjeként merjünk nagyot és újat alkotni. Nem szabad félnünk álmaink megvalósításától, hiszen minden vágyunk forrásánál maga Jézus Krisztus áll: Ő indít minket útnak nap mint nap. Ez a „nagyot alkotás” sokszor vele ellentétben éppen az egyszerűségben mutatkozik meg: például hogy hétköznapjainkban tanúságot teszünk hitünkről, példát mutatunk kortársainknak, barátainknak. 

Ezt az utat követte a madridi találkozó egyik szentje, a spanyol származású Földműves Szent Izidor (1070-1130) is. A földművesek védőszentje, egyben Madrid városának patrónusa egyszerű, ám tartalmas életet élt: szegény napszámosként mindene a munka volt, de közben sokat elmélkedett, imádkozott cselédtársai gúnyolódásának céltáblájaként, ugyanakkor gazdája megbecsülését elnyerve.  Sokszor nekünk is hasonló problémákkal kell megküzdenünk: osztálytársak, haverok, barátok megvetésével, elutasításával találkozhatunk, ha vállaljuk hitünket. Bármennyire hívogató, ne álljunk be mögéjük a sorba, inkább gondoljunk arra, hogy Jézus fontos feladatot bízott ránk: erkölcsi kérdésekben, értékek terén nekünk kell példát mutatni a többieknek. Egy olyan világban, ahol nem könnyű szavakkal evangelizálni, magatartásunkkal kell megjelenítenünk Krisztust, cselekedeteinknek az Ő tanításával kell harmóniában lenni. Ahogy a szentek - köztük Földműves Szent Izidor a napindító szentmiséken való rendszeres részvétellel, aktív imaéletével - kellő alázattal mi is gyakorolhatjuk a hit megvallásának ilyen formáit. 

Hogyan tudsz Krisztusra épülni a mai világban?

XVI. Benedek pápa írja a madridi Ifjúsági Világtalálkozóra írt meghívólevelében a fiataloknak: „… a kereszt gyakran félelmet kelt bennünk, mert az élet megtagadásának tűnik.” Lukács evangéliumának (9,23) segítségével beszéljétek meg, a ti életetekben mit jelent a kereszt? Javasoljuk, hogy egy szentségimádás vagy esti ima keretében elmélkedjétek át ezt közösségetekben. Ehhez adunk egy kis segítséget.

 „Gyökerezzetek meg Krisztusban, épüljetek rá, és erősödjetek meg a hitben!” (vö. Kol 2,7) Szent Pál apostol a kolosszei keresztényeknek egy konkrét nehézségére válaszolva írta meg azt a levelet, amelyből ezt a felhívást idéztük. Azt a közösséget ugyanis veszélyeztette a korabeli kultúra bizonyos irányzatainak befolyása, amelyek elfordították őket az evangéliumtól. A mai kultúra, kedves fiatalok, sok mindenben hasonlít az akkori kolosszei kultúrához. Egy erős laicista eszmei áramlat ugyanis ki akarja rekeszteni Istent az emberek és a társadalom életéből, és egy Isten nélküli „mennyországot” kínál távlatként és próbál megteremteni. A tapasztalat azonban azt tanítja, hogy a világ Isten nélkül „pokollá” válik, amelyben az egoizmus, a családok szétszakadása, az emberek és népek közti gyűlölet uralkodik, valamint a szeretet, az öröm és a remény hiánya. Ezzel ellentétben, ahol az emberek és a népek elfogadják az Isten jelenlétét, Őt imádják igazságban és hallgatnak a szavára, ott ténylegesen felépül a szeretet civilizációja, ahol mindenkinek a méltóságát tiszteletben tartják, és együtt növekszik a közösség az általa megtermett gyümölcsökkel. Vannak azonban keresztények, akik hagyják, hogy elcsábítsa őket a laicista gondolkodásmód, vagy olyan vallási irányzatok vonzzák őket, amelyek eltávolítják őket a Jézus Krisztusba vetett hittől. Mások ugyan nem követik ezeket a csábító hangokat, de egyszerűen hagyták kihűlni hitüket, ami elkerülhetetlenül negatív következménnyel járt erkölcsi szinten.

A Szentatya levelének második mottója: „Krisztusban gyökerezve és ráépülve”. Te, hivatásodban hogyan érzed Krisztus jelenlétét?

A Kecskeméti Főplébánia szombat esti ifi hittanára járok. Ebbe a közösségbe, két éve kerültem be. Az én legnagyobb vágyam, hogy legyen egy családom, a mostani képmására. Szeretném, hogy én is a gyermekeimet ugyanilyen vallásosan neveljem, mint a szüleim engem. Ők is hasonló utat járjanak be, tapasztalják meg Isten szeretetét és tudjanak ráhagyatkozni. Ezen kívül még rengeteg vágyam van, mivel én is emberből vagyok. Például egy jó állás, amellyel el tudom tartani a családomat, vagy egy jó végzettség.

Azért, hogy világossá tegyem a hit fontosságát a hívek életében, szeretnék annál a három fogalomnál időzni, amelyeket Szent Pál ebben a szentírási mondatban használ: „Krisztusban gyökerezve és rá épülve erősödjetek meg a hitben!” (vö. Kol 2,7). Három képet találunk benne: a „gyökerezve” szó a fára és azt tápláló gyökerekre emlékeztet bennünket, az „épülve” egy ház építésére utal, az „erősödés” pedig a testi és morális képességeink növekedésére utal. Nagyon kifejező képek ezek. Mielőtt magyarázatot fűzök hozzájuk, csak arra szeretnék utalni, hogy ez a három kifejezés az eredeti szövegben nyelvtani szempontból passzív alakban áll: ez azt jelenti, hogy maga Krisztus az, aki kezdeményezi a hívők meggyökeresedését, őrá épülését és megerősítését.

Először nézzük a fa képét, amely az őt tápláló és szilárdan tartó gyökereknek köszönhetően erősen áll a földön, amelybe ültették. Gyökerek nélkül elfújná a szél, és elpusztulna. Melyek a mi gyökereink? Természetesen a szüleink, családunk s országunk kultúrája, amelyek önazonosságunk nagyon fontos alkotóelemei. A Biblia egy másikat is felfed számunkra. Jeremiás próféta írja: „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni” (Jer 17,7-8). Gyökeret ereszteni azt jelenti a próféta számára, hogy bizalmunkat újra Istenbe helyezzük. Belőle merítjük életünket, nélküle nem tudnánk igazán élni, hiszen „Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van” (vö. 1Jn 5,11). Jézus maga is azt mondja magáról, hogy ő a mi életünk (vö. Jn 14,6). Ezért a keresztény hit nem csupán bizonyos igazságokban való hit, hanem elsősorban személyes kapcsolat Jézus Krisztussal, az Isten Fiával való találkozás, amely egész életünknek új lendületet ad. Ha személyes kapcsolatra lépünk vele, akkor Krisztus megmutatja igazi önazonosságunkat, s a vele való barátságban növekszik és teljesedik ki az életünk. Fiatal korunkban van egy pillanat, amikor mindenki felteszi magának a kérdést: mi az életem értelme? Mi a célom, milyen irányba kell mennem?

Minden korban és napjainkban is számos fiatal mélyen vágyik arra, hogy az emberi kapcsolatokat igazságban és közösségvállalásban élje meg. Sokan törekszenek igaz barátságok kialakítására, az igaz szerelem megismerésére, tartós házasság alapítására, saját helyük megtalálására és valódi biztonságra, amely biztosítja a nyugodt és boldog jövőt. Bizonyára – ezt saját ifjúkori tapasztalataimból is tudom – benneteket, fiatalokat nem az állandóság és a biztonság gondolata foglalkoztat a legjobban. Igen, a munkahely kérdése és ehhez kapcsolódóan az, hogy biztos talaj legyen a lábunk alatt, súlyos és égető kérdés, ugyanakkor a fiatalság alapvetően az az időszak, amikor az ember nagyobb jövőt keres. Ha visszagondolok saját fiatalkoromra – egyszerűen nem akartunk elveszni a polgári élet megszokottságában. A nagyot és az újat akartuk. Magát az életet akartuk megtalálni, annak egész szélességében és szépségében. Persze ez a helyzetünkkel is összefüggött. A náci diktatúrában és a háború ideje alatt, hogy úgy mondjam, az uralkodó hatalom bezárt minket. A szabadságot akartuk tehát, az emberi lehetőségek széles skáláját.

Kedves Bloggerek! Csütörtöktől elindult a regisztráció az Ifjúsági Világtalálkozóra! Kérünk benneteket, hogy siessetek a jelentkezéssel, mert a támogatott helyek száma sajnos véges! Találkoz(z)unk Madridban! 

Jelentkezés itt

2011. január 24., Madrid – XVI. Benedek pápa arra buzdít minden katolikust, különösen fiatalokat, hogy használják a közösségi oldalakat hitük megvallására. A tömegtájékoztatási világnapra írt üzenetében ismét meghívott mindenkit a következő Ifjúsági Világtalálkozóra. A pápa szerint ez a találkozó példa lehet számunkra arra, hogy az „új technológiák” hogyan segítik egy ilyen esemény megrendezését.
A közösségi oldalak „mindeddig elképzelhetetlen lehetőségeket” teremtenek a számunkra: „az emberek országhatárokon és kultúrákon átívelő térben találkozhatnak egymással.” Ezáltal a közösségi oldalak „az emberi élet fontos részévé” váltak.
A pápa szerint a közösségi oldalak egyfajta kulturális átalakulást eredményeztek, mint például az ipari forradalom: „Az információ fogalma ma már nem korlátozódik az adatcserére. Fontossá vált a megosztás, ez által pedig nagy jelentősége lett a párbeszédnek, a gondolatcserének és a pozitív kapcsolatok kialakításának is.”

Az  Egyház boldogai közé kerülő pápa a spanyol szentekkel együtt védőszentje lesz a találkozónak.

Madrid, 2011. január 4. – A mondás szerint alap nélkül nem lehet házat építeni. Ez a találkozó első pillanatától kezdve világos volt a szervezők számára. Az IVT alapja az imádság. Miután Sydneyben az utolsó napon kiderült, hogy a következő város Madrid lesz, azonnal elkezdődött az előkészítő munka.
Antonio María Rouco Varela madridi bíboros, első lépésként levelet írt minden spanyolországi kolostornak és lelkigyakorlatos háznak, amelyben azt kérte, hogy imádkozzanak a következő találkozón résztvevő fiatalokért.